A fotó, amelyen egy állat, fajának utolsó képviselője éppen kihal

Ha létezik szívbemarkoló fénykép, akkor minden bizonnyal a bolygó utolsó északi fehér rinocéroszának utolsó perceit megörökítő felvétel az.

Sudan, az északi fehér orrszarvú életét Észak-Kenyában élte le, majd az ottani természetvédelmi felügyelőség területén hunyta le örökre a szemét a közelmúltban. Távoztával a faj teljesen eltűnt a Földről.

Bár idős korában már meglehetősen sok egészségügyi problémája volt, legalább olyan emberek között távozhatott, akik utolsó éveiben gondosan odafigyeltek rá. Ami Vitale fotós éppen azt a pillanatot örökítette meg, amikor a felügyelőségen a fiatal Joseph Wachira simogatta az állatot és elbúcsúzott tőle.

Mint a fotós a képpel kapcsolatosan elmondta, számára a jelenet éppen azt szimbolizálta, hogy az ökoszisztémánk mennyire törékeny, s csak akkor menthetjük meg magunkat, ha minden eleméért és élőlényéért felelősséget vállalunk. Remélem, Sudán sorsa megerősíti az emberekben azt a tudatot, hogy nincs más lehetőségünk. -mondta a fotográfus.

A fotó egyéként egyike annak a közel 100 felvételnek, amelyek az idén versenyeznek a Natural History Museum és a Wildlife Photographer of the Year versenyben, ahol minden esztendőben 40-50 ezer fotó vetélkedik a vilűg minden tájáról. A most a döntőbe bekerült fotókra bárki szavazhat február 21-ig, a projekt honlapján.


Forrás: BoredPanda|fotó: Ami Vitale
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!