Április 3-án kitakaríthatjuk a Balatont!

Kollektív szemétszedést szervez a húsvéti hosszú hétvége első napjára Balatonszemesen egy gimnazista lány – írta meg az Index. Rózsa Virág nap mint nap magányos természetvédő küzdelmet folytat a koronavírus-járvány idején is, és gumikesztyűt húzva, zsákokkal felszerelkezve járja Balatonszemes partvidékét, hogy a tó környékének látképét a nyári szezonban ne a nemtörődöm emberek által eldobált szeméthalmok jellemezzék. 

Rózsa Virág 18 éves, Kaposváron tanuló balatonszemesi gimnazista egy projektfeladathoz keresett témát, amikor a Balaton partjának szemetességével szembesült. 

A környezetszennyezés témát választottam projektfeladatnak, mivel ez nagyon fontos számomra. Sétálgattam a Balaton-parton, ahol sajnos elég sok szemétbe botlottam. (Nem feltétlenül csak Szemesre gondolok) Nádasba, fűbe, kövek közé eldobálva műanyag üvegek, csokoládés/cukorkás papírok, rengeteg cigarettacsikk, maszkok… Elkezdtem összeszedegetni a parton talált szemetet, a vízből kihalásztam néhány palackot, viszont a 3. teletöltött zsák után, rá kellett jönnöm arra, hogy ehhez egyedül nagyon kevés vagyok. – írta a benyomásairól született posztjában, ami után hamar megszületett az elhatározás: meghirdette április harmadikára az egyik közösségi internetes oldalon a 3 SZ-t, vagyis a „Szemesi Szemétszedést”, aminek jó volt a fogadtatása a virtuális világban: sokan jelentkeztek, mégpedig a legkülönbözőbb korosztályokból, és az érdeklődők közt éppen úgy akadnak gimnazisták, egyetemisták, mint felnőttek, kisgyermekes családok, sőt, idősek is jelezték, hogy szívesen csatlakoznának.

Ha bárki az országból szeretne részt venni eseményen, akkor ide kattintva lehet regisztrálni.


Forrás: Humusz.hu,Index|fotó: Rózsa Virág Facebook
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!