Magazin

Bemutatkozás

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta jelenik meg, jelenleg kéthavonta beszámolva a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról. A Zöld Ipar Magazin a meghatározó döntéshozó és -előkészítő szakmai közönséghez jut el. A lap terjesztése egyedi címlista alapján történik.

A ZIP Magazin egyaránt szól az állami, kormányzati és piaci döntéshozókhoz, a lefedett területen tevékenykedő (szak)emberekhez, vállalkozókhoz, valamint – készítőinek a szándékai szerint – az e témák iránt érdeklődő „laikusokhoz”, magánszemélyekhez. Naprakészen beszámolunk a három területet érintő nemzetközi és hazai jogszabályváltozásokról, technológiai újításokról és szakmai folyamatokról, piaci elemzésekkel és körképekkel, cégbemutatókkal, nemzetközi kitekintésekkel színesítve az összképet. Meggyőződésünk szerint fontos ismerteket, aktuális fejleményeket, újdonságokat, trendeket ismerhetnek meg a szakmai magazin olvasói, akiket emellett sok-sok érdekességgel is igyekszünk kiszolgálni.

Olvasói célközönség

  • települési önkormányzatok, a hulladékgazdálkodással, megújuló energiával és környezetvédelemmel foglalkozó állami szervezetek és hatóságok, felsőoktatási intézmények;
  • a magyarországi hulladékkezelő, környezetvédelmi, valamint megújuló energiahordozók hasznosításában érdekelt cégek és szervezetek;
  • mindazok a termelő és szolgáltató vállalatok, amelyek kibocsátóként, illetve kötelezettként szembesülnek a környezetvédelem kérdéseivel;
  • a környezetvédelem iránt elkötelezett magánszemélyek, civil szervezetek.