Január végén Höflinger Norbert is ott állt a Forbes Businness Club első díjátadóján, a színpadon. Az elektronikai hulladék ágazatban közel 20 éve tevékenykedő, főképp hűtő- és klímahulladék-feldolgozással foglalkozó HWD Recycling Kft. tulajdonosa, stratégiai igazgatója eddig is ismert név volt a szakmában, egy ideje a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének Elektronikai Hulladék Szakosztályát is irányítja. A szakemberrel múltról és jövőről, díjakról és a hétköznapi ágazati valóságokról is beszélgettünk irodájában, a cég seregélyesi telephelyén.
-Ritkán nyilatkozik meg a közösségi médiában, de 2023 nyarán volt egy emlékezetes posztja a hazai hulladékgazdálkodásban bekövetkezett, éppen aktuális változásokról, amely igencsak felkavarta az állóvizet. Milyen utóélete lett a szavainak?
-Valóban egy igen kritikus poszt volt, ez kétségtelen - de nem tudatos, eltervezett akció volt, az akkori feszült érzelmi állapotom szülte. A poszt egyébként azért van még kint most is, mert most is teljesen valid, az akkori véleményemet most is fenntartom. Éppen előtte indult el a koncesszió és a poszt születésének reggelén nekem ki kellett állnom itt a telepen a kollégáim elé és el kellett mondanom, hogy nekünk nincs szerződésünk a koncesszorral, ezért a cég kb. 60-80 %-ot most buktuk, a fő tevékenységünkben érdekelt kollégáinknak nem tudunk munkát adni a továbbiakban. Volt utóélete a dolognak, ugyanis két nap múlva megvolt a megállapodásunk a koncesszorral.
-Nyilván azonnal adódik a kérdés, hogy van-e összefüggés a két esemény között…
-Egyértelműen van. Szerintem kommunikációs félreértés állt a dolog mögött: én korábban is kritikus voltam, a koncesszor pedig nyilván azokkal igyekezett partnerséget keresni, akik nem ilyenek. Hozzáteszem: a mi területünk elég speciális idehaza, mivel hűtőgépeket rajtunk kívül még egy cég dolgoz fel. Szerintem a koncesszornak sem érdeke, hogy az egészséges versenyhelyzet egyetlen szereplőt jelentsen. Utólag kiderült az is, hogy a partnereink többsége - és ezt utólag is köszönjük nekik - erősen lobbizott azért, hogy a továbbiakban is velünk dolgozhasson.
-A kritikus poszt tehát most is létezik, a hulladékos ágazat szereplői viszont élőszóban mindig óvatosan fogalmaznak, vagy inkább nem nyilatkoznak. Most, 2025 első negyedévében Ön hogyan látja az ágazat helyzetét?
-Erről én általában mindig nyíltan beszélek, a HOSZ konferenciáján is így tettem, ezeket a dolgokat akkor is elmondtam. A beszédem után egyébként odajött a MOHU jelenlevő szakembere és megköszönte a kritikát azzal, hogy ezeket a felvetéseket ők is tudják, elismerik. Lehet azon vitatkozni, hogy maga a koncesszió érvényes-e, vagy sem - én nem vagyok jogász, nem tisztem eldönteni. A rendszernek vannak hibái, szerintem ezt mindenki látja. Viszont úgy érzem, a kommunikáció mindkét oldalon megváltozott és konstruktív együttműködések zajlanak. A MOHU most már úgy kommunikál, hogy „értjük, köszönjük, akkor keressünk együttműködési lehetőségeket a megoldás érdekében”. Szerintem ez nagyon jó. Ilyen pozitív együttműködés például az Iparági Fórum, amelyen minden érintett szereplő elmondhatja az érveit. Azt látom, hogy a MOHU megértette a szakma problémáit.
-A kommunikáció csak egy része a dolognak, viszont a szakma érzése szerint tart-e még az a finomhangolási időszak összességében, amit a koncesszor az első hónapokban folyamatosan kommunikált?
-Abszolút tart. Folyamatosan tartani is fog. Mindenki most tanulja ezeket a közös folyamatokat.
-Az elektronikai hulladék hazai helyzete - összehasonlítva például a környező országokéval - milyen jelenleg?
-Röviden válaszolva: rossz. Elektronikai hulladék terén nagyon el vagyunk maradva az uniós begyűjtési célértékektől. Ez viszont a koncesszió óta van így. Ezt mi is jeleztük, a MOHU is próbál ez ellen tenni. Pontos számokat most már nem kapunk, de különböző kiperelt dokumentumokból látszik, hogy Magyarország nem tudja tartani a vállalt értékeket. Ez nagy probléma. Pedig a MOHU viszonylag magas árakon vásárol fel, viszont szerintem annyira bonyolult lett a rendszer - például még az egyébként mára sokat egyszerűsödő cikkszámok tekintetében is -, hogy az átlagfelhasználó sokszor elvész benne. Arról sem beszélünk, hogy a külföldre irányuló illegális hulladékszállítás valószínűleg megnőtt, bár adatokat erről sem látunk. Viszont szakmán belül lehet tudni, hogy a határon túli hulladéktelepek udvarán sorban állnak a magyar rendszámú teherautók…
-A hűtőhulladék szegmensben egy kétszereplős piac egyik tagjának lenni mit jelent?
-Jelen gazdasági helyzetben néha még a kettő is sok. Háztartási hűtő a lakossági cserék esetén kerül hozzánk, ilyen nagyarányú lecserélés viszont a támogatott időszakban volt, egyébként a rossz hűtők a háztartásból még bőven kikerülnek a nyaralóba szekrénynek. A fiatalabb generáció már nem halmozza fel az elromlott készülékeket, inkább az jellemző, hogy a készülékeket vagy használjuk, amíg végképp el nem romlanak, vagy megjavíttatjuk. Megdöbbentő, de ipari fronton is ezt látjuk. Ennek köszönhetően 2025 elejétől jelentős visszaesést tapasztalunk.
-Tekintve a célértékek elérésének fontosságát is, hogyan lehetne ebből a helyzetből kitörni, tovább lépni?
-Jó kérdés, viszont mi sem tudjuk egyelőre a választ. Azt gondoltuk, az ösztönzők segítenek majd ezen, de e téren már jól állunk, elég magas ösztönzőket fizet a MOHU.
-Van erről a szakmán belül párbeszéd?
-Van, a különböző szakmai fórumokon rendre felmerül, hogy ezzel kellene valamit kezdeni. Az egészet érdemes tágabb összefüggésekben látni: mikor például pár éve szárnyalt az építőipar, visszaesett a szakmát kikerülő lomizás is, mert az ezzel foglalkozó emberek elmentek építkezésekre dolgozni és jobban kerestek segédmunkásként.
-Hulladékos cég ritkán kap elismerést. Hogyan erősítette meg a januári díj szakmailag?
-Kifejezetten örültem, hogy „kukásként” díjaztak, engem emberileg és cégvezetőként is megerősített abban, hogy jó felé haladunk. A mi ágazatunkat még mindig sújtják a különböző sztereotípiák. A filmekben a maffiózóknak gyakorta van szemetes cége. Ilyen sztereotípia az is, hogy a hulladékban mindig volt, van és lesz pénz. Ilyenkor szoktam mondani, hogy okés, lehet jönni, megvenni, csinálni. Nem vitatom, tisztességesen meg lehet belőle élni - ehhez képest még mindig lenézett szakma, a fiatalok nem akarnak a hulladékgazdálkodásban dolgozni. Úgy gondolom, a szemléletformálás alapvetően állami feladat lenne, ám az elmúlt 18 évben azért próbáltunk ezzel is foglalkozni - ha lehetett, mindig fogadtunk iskolai csoportokat, a klímás szakmában előadásokat tartunk, a HOSZ-nak is van elektronikai hulladékokkal kapcsolatos szemléletformálási projektje, és még sorolhatnám. A működésünkből adódó környezeti terhelésünk igazolásaként idén megcsináltattuk a szénlábnyomunk felmérését és bár szektorálisan alacsony érték jött ki, mégis szerettük volna ellentételezni ezt. Egy BCSDH-ülésen találkoztam a Compocity-csapatával, ők javasolták, telepítsünk az üzem mellé egy myjawaki erdőt. A miénk valójában csak ilyen típusú erdő, de remek közösségformáló esemény volt - általános és középiskolás diákok bevonásával - a telepítése. Most pedig várjuk, hogy cseperedjenek a facsemetéink.
(A cikk a Zöld ipar Magazin 2025. áprilisi lapszámában jelent meg eredetileg.)
További hírek a kategóriából
