• Rovatok
    • Hulladékgazdálkodás
    • Megújuló energia
    • Környezetvédelem
    • Finanszírozás
    • Oktatás, képzés
  • Magazin
  • Rendezvények
  • Kapcsolat
  • Rovatok
    • Hulladékgazdálkodás
    • Megújuló energia
    • Környezetvédelem
    • Finanszírozás
    • Oktatás, képzés
  • Magazin
  • Rendezvények
  • Kapcsolat

Gyakorlatilag lefejezték a hazai természetvédelmet

Greenfo 2018.11.12 16:25
Hírek » Környezetvédelem

   Elérte a kormányzati bürokráciacsökkentési hullám az Agrárminisztériumot: mintegy 340 szakembert rúgnak ki. Valamiért a természetvédelmi terület szenvedte el a legnagyobb veszteséget - 10 helyett 44 %-ot. Állítólag a mostani tízből négy nemzeti park lesz.

   November 6-án 10 óra körül a kormányablakon keresztül értesítve az Agrárminisztérium természetvédelmi szakfőosztályainak majd felét, minden szakmai értelem nélkül kirúgták – írta az index egyik olvasója. Mint hozzátette: a kormány által kommunikált 10 százalék körüli leépítés helyett 44 százalékot rúgtak ki. Szinte kivétel nélkül 14-18 éve ott dolgozó, egyedülálló szakmai és közigazgatási tudással és kapcsolati rendszerrel rendelkező, elhivatott, munkatársat tettek lapátra a közigazgatás modernizációjára hivatkozva, írta az index forrása. Szerinte semmilyen szociális szempont (családanyák, gyereküket egyedül nevelők vagy gyeses álláson lévők stb.) nem számított. Gyakorlatilag az állami természetvédelmet (ami alá az összes nemzeti park igazgatóság, az összes természetvédelmi tevékenység stb.) tartozik, szó szerint lefejezték, írta.

  A levél alapján az index először körbekérdezett az ezen területen dolgozó szakembereknél, akik megerősítették, hogy nagy vérfürdő van a természetvédelemben. Először a kormányszóvivői irodát keresték kérdéseikkel, mert a levél alapján szerettek volna pontos választ kapni arra, hogy

-- összesen hány szakembert küldtek el a szaktárca természetvédelmi szakfőosztályairól?

-- ez hány százaléka az érintett szakterületi dolgozóknak a szaktárcánál?

-- milyen viszonyban áll ez a százalék a kormányzat által kommunikált 10% körüli leépítéssel?

-- mi szerint bocsájtottak el embereket, közrejátszottak-e szakmai vagy szociális szempontok?

-- a természetvédelmi szakterület az egyetlen, amelyik ilyen jelentős veszteséget szenved a közigazgatásban? Ha igen, miért kevésbé fontos a természetvédelem, mint a közigazgatás más területei?

A kormányszóvivői iroda az Agrártárcához irányította a lapot, ahol a következő válaszokat adták:

  Az Agrárminisztérium, ahogy minden más minisztérium természetesen végrehajtja a kormányzati bürokráciacsökkentést. A cél, hogy csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, ahány emberre feltétlenül szükség van, és a tervezett béremeléssel kormánytisztviselők anyagi megbecsülése javuljon. Hogy hány szakembert küldtek el összesen, arra pontos választ nem adtak. A mértékre abból lehet következtetni, hogy a megszűnő státuszok számát tartalmazó kormányhatározat az Agrárminisztériumra 252 fős, az irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervekre 430 fős leépítési kvótát szab ki, tehát összesen 682 embert. Az Agrártárca válasza szerint átlagosan a státuszok 9-10 %-a betöltetlen, így a gyakorlatban mind a minisztériumok, mind a háttérintézmények esetén a megszüntetendő státuszok felénél kerül sor a közigazgatásban dolgozók elbocsátására. Azaz összesen mintegy 340 embert rúghattak ki, ha jól értették a választ.

  Azt azonban a tárca válasza (véletlenül vagy direkt) nem tartalmazza, hogy a leépítettek hány százaléka dolgozott a természetvédelemben, és hány százaléka egyéb szakterületeken. Így a 44 százalékos leépítést gyakorlatilag nem cáfolta a minisztérium. Mint ahogy arra se adtak választ, hogy ha ez így van, akkor miért kevésbé fontos a természetvédelem, mint a többi szakterület. A tárca hangsúlyozta viszont, hogy a kormányzati létszámcsökkentésben érintettek mielőbbi elhelyezkedését  a Karrierhíd program is segíti-írta az index.


Forrás: Index.hu|kép:Pexels.com

  • Megosztás a Facebookon

További hírek a kategóriából
Sziget: Idén még hangsúlyosabb lesz a környezettud...
Közzétéve 2016.08.16 15:12
NABI: Gázüzemű buszokkal hasznosítható lenne a dep...
Közzétéve 2016.08.17 14:44
Környezetszennyezés okozta jogsérelmek
Közzétéve 2016.09.26 09:02
  • Rovatok

    • Hulladékgazdálkodás
      466
    • Megújuló energia
      402
    • Környezetvédelem
      933
    • Finanszírozás
      163
    • Szemléletformálás
      640
    • Események, rendezvények
      101
    • Termékek, szolgáltatások, szponzoráció
      26
    • Oktatás, képzés
      18
    • Pályázati felhívások
      48
    • Innováció
      16
    • Sajtóközlemények
      37
    • Hirdetések
      4
    • Vélemény
      8
    • Jövő, menő
      2
  • Aktuális lapszám

    2025. május-június
  • A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

  • kapcsolat

    • Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

      Postacím:
      1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

      Elérhetőség:
      Email: [email protected] | [email protected]
      Tel: 00361 422 1428

      Médiaajánlat

      Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

  • Aktuális lapjánló

    Olvasson bele aktuális lapunkba.


© Copyright Zöld Ipar magazin
  • Keresés megkezdéséhez nyomja le az Enter billentyűt.