A Központi Statisztikai Hivatal idén, nemrég közzétett friss adatai szerint idehaza 2023-ban kb. 19,2 millió tonna volt az összes keletkezett hulladék – ennek kicsivel több mint feléért viszont egy ágazat, az építőipar a felelős (a további 48 %-ért pedig a feldolgozóipar és a magyar háztartások). Miként lehetne ezt az irdatlan mennyiséget a legtöbbet termelő ágazatban visszaszorítani? Létezik-e már a világban, vagy esetleg idehaza környezetbarát épületbontás? Erről kérdeztük az építészmérnök végzettségű, ám a felelős műszaki vezetőként is több évtizede dolgozó szakembert, Szalay Ákost.
Előre kell bocsájtanunk: a statisztika legfontosabb adata nem feltétlenül a keletkezett építési hulladékmennyiség, bár kétségkívül az is sokat mondó; helyette inkább azt a számot keressük a statisztikában, amely megmutatja, milyen arányban tudta hazánk teljesíteni az ezen anyagok újrahasználatát, melynek során a keletkezett alapanyagból új terméket lehetett gyártani. Ebben némiképp fejlődtünk: az újrahasznosítás aránya a 2014. évi 75%-ról 2023-ra 92%-ra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a lerakással ártalmatlanított építési-bontási hulladék aránya 8%-ra csökkent, miközben mennyisége 802 és 1350 ezer tonna között mozgott.
Július közepén érkezett a hír, hogy Erlangen városában a Siemens cég olyan építési projektet indított el, amely nemcsak Németországban, hanem világszerte mérföldkőnek számít: az első ipari léptékű, teljesen elektromos bontás valósult meg kibocsátásmentes módon. A Siemens új Technológiai Campusának kivitelezése során a bontási fázis már a fenntarthatóság elveit követte, elektromos munkagépekkel, újrahasznosított anyagokkal és digitális tervezéssel. A 200 000 m²-es zéróemissziós campus, mint telephely célja, hogy a technológiai vállalat ipari metaverzummal kapcsolatos munkáinak globális központjává váljon. A fejlesztés digitális ikerrel, klímasemleges energiaellátással és fenntartható épületautomatizálással valósul meg.
A bontási munkálatokat a Siemens Real Estate, a Metzner Recycling és a Volvo Construction Equipment közösen valósította meg. A folyamat során két épületet bontottak le, összesen 3 300 m² alapterületen, közel 25 000 m³ térfogattal. A keletkezett 12 800 tonna anyagot szinte teljes egészében újrahasznosították, ezek a helyszínen szolgálnak alapanyagként az új építkezés során.
A hasznosítás mértéke elérte a 96 százalékot: a törmelékek például útalapként, betonhoz keverve vagy újrafeldolgozott álpadlóként nyernek új életet. A teljes munkafolyamat – az épületek belső bontásától a végső elszállításig – elektromos gépekkel történt. A lebontott építőanyagokat helyben dolgozták fel, így szinte teljesen elkerülték a külső szállítást, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomot.
Vajon tényleg ez lesz az épületbontás új szabványa?
-A 2000-es évek elején a fejlettebb nyugati országokban már lehetett azzal a szemlélettel találkozni, hogy nem bontanak le épületeket, helyette rehabilitáljuk azokat – magyarázza Szalay Ákos. – Ilyen volt például a milánói Prada kortárs művészeti központ épülete, hazai példa a pécsi Zsolnay-negyed a 2010-es évekből. Az egésznek az a lényege, hogy az adott épület már a tervezéstől, az anyaggyártástól kezdve az építésen át egészen az üzemelésig minél kevesebb lábnyomot hagyjon a környezetében. Ez a szemléletmód egyre inkább terjed idehaza is, az egyetemeken is külön tantárgyként oktatják. Mondhatnám azt is, divat lett – igaz, inkább a fiatalabb tervezők körében, mert az idősebb szakemberek még mindig bontani szeretnek jobban. A hazai szabályozás a hulladék tekintetében egyre szigorúbb idehaza is. Míg úgy 20 évvel ezelőtt az építési-bontási hulladékot egyszerűen elszállították és lerakták, most minden egyes hulladéktípust kód szerint válogatva kell kezelni és már az építkezéskor meg kell határozni, mi lesz a sorsa ezen anyagoknak egy későbbi esetleges bontáskor. Napjainkban számos olyan vállalkozás van, amelyek kifejezetten a bontási anyagok újrahasználatával foglalkoznak.
Szalay Ákos hozzáteszi, ő maga is a korábbi iskolán szerzett tapasztalatot és dolgozott a bontási szemléletű korszakban évtizedekig, így ő maga is részese volt a szemléletváltozásnak, bár valójában építészként mindig is a rehabilitáció állt közelebb hozzá még úgy is, hogy ez több dokumentációval jár és általában többe is kerül.
-Egyre inkább az fog begyűrűzni Magyarországra is, hogy környezetvédelmi szempontokból nem bontunk. A rozsdaövezeti rehabilitációnak ez a lényege: amit lehet, inkább újítsunk fel! Amennyiben viszont mégis bontásra kerül a sor, alapvető szempontnak kell lenni az anyagok újrahasználata. Meg kell jegyezni, hogy acélt például nem tudunk újrahasználni, mert a régebbi, minősítéssel nem rendelkező acélszerkezetek kevésbé megbízhatóak statikailag, ezért ezeket beolvasztani, bedarálni szükséges. A bontott betont sok építkezésnél bedarálják és sóder helyett használják fel, az új betonhoz keverik. A bontott tégla drén rétegként, szigetelőként szolgálhat – mellesleg ezt már a rómaiak is így csinálták, a bontott cserepekből készítettek szigetelést a házaik alá.
Kérdésünkre, hogy ez az újfajta szemléletmód valóban nagyságrendileg csökkentheti az építőipar ökolábnyomát, Szalay határozott igennel felel.
-Egyre inkább az a trend, hogy tervezéskor ki kell számolnunk, a tervezett épület „mennyit fogyaszt”, mennyi energiát használ el a tervezett élettartama során.
De mi a helyzet a tömeggyártásból kikerülő, kevésbé jó minőségű építőanyagokkal?
-Az EPS maradékokat (expandált polisztirolt) már most is visszavihetik az emberek az építőanyag kereskedőkhöz – bedarálva új EPS készül belőle. Ugyanez a helyzet a betonnal, az üveggel és a fával. A blokktéglák kérdése speciális, bontás után ezt az anyagot lehetetlen minőségben felhasználni, így a sorsuk egyértelműen a bedarálás lesz. Bonyolult a helyzet a műanyagokkal is, de úgy látom, ebben is egyre szigorúbb a szabályozás. Összességében én úgy látom, ez a helyzet ma kezelhető Magyarországon. Persze hozzá kell tennem, a mai faanyagok minősége kb. 30-40 százalékkal rosszabb, mint a fél évszázaddal ezelőttié, hiszen ma zömében nagyipari módszerrel termesztett fenyőfákkal kell dolgoznunk, ezeket manipulációnak vetik alá, hogy minél hamarabb megnőjenek és fel lehessen a faanyagukat dolgozni. Az ilyen faanyag újabb fél évszázad múlva a bontáskor valóban csak daráléknak lesz alkalmas.
Az építési kivitelezésnél 2025-ben még gyerekcipőbe járnak idehaza a környezetvédelmi szempontok, bár az előre gyártás és a gépesítés ezen a helyzeten javíthatna, teszi hozzá Szalay Ákos. A hulladékkezelés folyamatosan szigorodik, így az illegálisan elhagyott, lerakott bontási hulladék mennyisége örvendetesen csökken. A kivitelezésnél tett nyilatkozat a várható keletkező hulladékok milyenségéről és mennyiségéről most is létező gyakorlat, de a szakember szerint e téren még további szabályszigorításra lehet majd számítani a jövőben.
(A cikk eredetileg nyomtatásban a Zöld Ipar Magazin 2025. augusztusi lapszámában jelent meg.)
További hírek a kategóriából
