Évi 8 millió tonna műanyag végzi az óceánokban, ami nemcsak hatalmas pusztítást okoz a vízi vadvilágban, de ártalmas a halászatra és a turizmusra nézve is. Chile után Peru is betiltaná a műanyagzacskók és egyszerhasználatos edények gyártását és forgalmazását, azonban a törvényjavaslat elfogadtatása legalább akkora kihívásnak tűnik, mint a lakosság szemléletformálása a témában.
Peruban könnyű, sőt élvezet friss, helyi gyümölcsöt és zöldséget vásárolni. Szinte minden kerületnek megvan a maga piaca, amely minden nap, kora hajnaltól délutánig várja a vásárlókat. Az eladók kurjongatva kínálják portékájukat, túlharsogva a zenés mutatványosokat és az utca brümmögő motorzaját. Van ott minden, frissen felpucolt egész csirke hasal a pulton, míg mellette a hajnali fogás díszes példányai hevernek. Banán- és burgonyafajták garmadája, banánlevélbe csomagolt főtt ételek és kövér, proteindús hernyók élő és sült változatban kínálják magukat.
Ami azonban már első nap meghökkentett és napról napra egyre inkább elborzasztott, az a műanyagzacskó-imádat. Minden egyes megvásárolt termék automatikusan landol a műanyagzacsiban, s ha több terméket vásárolsz, legyen az csomagolatlan vagy csomagolt, az összes együtt ismét egy nagyobb majd még nagyobb zacskóba kerül. Aztán persze ez a tömérdek tiszavirág-életű műanyagszatyor mind a szemetesben végzi, onnan pedig legális vagy illegális szemétlerakókba kerül, ahonnan aztán tovább folytatódik a természetben immáron haszontalanná vált élete. Sajnos így megy ez már évtizedek óta, ahogy azt a szemétszőnyeg mutatja városokban, falvakban és néhol még a kietlen sivatagokban és magashegyekben is.
A műanyag bizony nem bomlik le, mint a banánlevél, mégis sokan még mindig úgy hiszik... Peruban ugyanis a termékek frissen tartásának és tárolásának hagyományos módja a banánlevélbe való csomagolás. Sok helyütt még ma is találkozunk banánlevélben kínált étellel, legyen az kukoricalisztből vagy rizsből készült tamal, vagy épp májpástétom. A banánlevél természetes, könnyen hozzáférhető és tulajdonképpen bárhol eldobható. Azonban évekkel ezelőtt a nyugati kultúrával és multinacionális cégekkel a műanyag csomagolóanyag is megérkezett az országba, csak épp azt felejtették el elmagyarázni, hogy ez a vívmány eldobva nem válik a talaj részévé, mint a banánlevél. A kezdetleges, illetve nem is létező szemételszállító szolgáltatás pedig egyenesen vezetett a mai tragikus szemétkörképhez.
Az ENSZ jelentése szerint, évente 8 millió tonna műanyag végzi az óceánokban, ami akkora mennyiség, mintha minden egyes percben egy teherautónyi műanyaghulladékot ürítenénk a vizekbe. Ez nemcsak hatalmas pusztítást okoz a vadvilágban – egymillió tengeri madár és százezer tengeri emlős életébe kerül évente –, de ártalmas a halászatra és a turizmusra nézve is. És hogy mi a groteszk az egészben? E műanyaghulladék egy része ügyesen visszatér hozzánk, például halhús formájában. Újabb és újabb tanulmányok mutatják ki az úgynevezett mikroműanyagok jelenlétét a tengerekben, folyókban és tavakban szerte a világban. A mikroműanyag apróra morzsolódott műanyaghulladékból, szintetikus szálakból és a tisztálkodási szerekben található mikrogyöngyökből származik, és rendkívül ártalmas a vízi állatvilágra, ugyanis az állatok tápláléknak nézik azt. Az emberi szervezetbe csapvízen és tengeri/édesvízi halétkeken keresztül kerülhet be. Ez idáig még nem tisztázott a veszély mértéke, de kutatások szerint toxikus vegyi anyagok is képesek felhalmozódni a mikroműanyagban, és a legapróbb szemcsék akár a vérkeringésbe is bejuthatnak. A tanulmányok eddig az északi félteke vizeire fókuszáltak, viszont a déli félteke fejlődő térségei – mint például Peru – sokkal rosszabb helyzetet mutathatnak, írja a Guardian.
További hírek a kategóriából
