• Rovatok
    • Hulladékgazdálkodás
    • Megújuló energia
    • Környezetvédelem
    • Finanszírozás
    • Oktatás, képzés
  • Magazin
  • Rendezvények
  • Kapcsolat
  • Rovatok
    • Hulladékgazdálkodás
    • Megújuló energia
    • Környezetvédelem
    • Finanszírozás
    • Oktatás, képzés
  • Magazin
  • Rendezvények
  • Kapcsolat

Nagyszabású élőhely-rekonstrukciós projekt a tiszakürti Kis-Tiszán, valamint a beregi és nyírségi lápokon

Sajtóközlemény 2017.02.08 12:46
Hírek » Környezetvédelem

Bruttó 850 millió forint értékű élőhely-rekonstrukciót hajt végre a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) a KEHOP program keretében - jelentette be Dr. Kovács Zita a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a projekt keddi sajtótájékoztató rendezvényén a Tiszakürti Arborétumban.

Dr. Kovács Zita hangsúlyozta, hogy a projekt természetvédelmi jelentősége mellett turisztikai és gazdasági szempontból is hosszú távon érvényesülő, kedvező hatások várhatóak, a térség látogatottságának növekedéséből adódóan. A fejlesztésnek köszönhetően élhetőbb környezetet biztosítunk a térség lakossága számára és egyúttal törekszünk arra, hogy a projekt megvalósítása térségi vállalkozók bevonásával történjen – tette hozzá.

A HNPI célul tűzte ki a működési területén található tiszakürti Kis-Tisza komplex élőhely-rehabilitációját, valamint a beregi és nyírségi területeken elhelyezkedő lápok vízutánpótlását. A projekt során olyan országos jelentőségű védett, illetve közösségi védelem alatt álló élőhelyek fejlesztése valósul meg, melyek unikális jellege nem csak hazánkban, de Európában is kiemelkedő.

A nemzeti park igazgatója elmondta: „A projekt keretében a Közép - Tisza területén  létrehozunk egy 4 ha nagyságú ideiglenes vízborítású vizes élőhelyet, ezzel a beavatkozással biztosítjuk a területen előforduló Natura 2000 jelölőfajok számára a kedvező élőhelyi feltételeket, ezen kívül a tervezett vizes élőhely az itt előforduló gémfélék táplálkozó területeként fog majd működni. Ezzel egyidejűleg 2 km hosszú szakaszon megerősítjük a Tisza árvízvédelmi töltését is.”

Azon túl, hogy a fejlesztés biztosítja a veszélyeztetett élőhelyek hosszú távú fennmaradását, az élőhelyek megőrzése hozzájárul ahhoz, hogy a projekt által érintett régiók (Nyírség, Szatmár-Bereg) mozaikosságát is fenntartsuk. A beavatkozások segítségével biztosítjuk a nyírségi és szatmár-beregi területeken korábban nagy számban előforduló buckaközi lápok megmaradt képviselőinek hosszú távú fennmaradását, emellett a közösségi jelentőségű fajok és közösségi jelentőségű élőhely-típusok természetvédelmi helyzetének javulását.

Boldog István országgyűlési képviselő elmondta, hogy a tiszakürti Kis-Tiszán való fejlesztés a Tiszazug térségének egyik kiemelkedő beruházása, a projekt megvalósításával pedig a térség turisztikai vonzereje is tovább nő. Mint fogalmazott: „Köszönöm, hogy a kormány figyelmet fordít erre a gazdaságilag hátrányos helyzetű körzetre, ezzel is elősegítve a térség felzárkóztatását.”


Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság | itthon.hu

  • Megosztás a Facebookon

További hírek a kategóriából
Sziget: Idén még hangsúlyosabb lesz a környezettud...
Közzétéve 2016.08.16 15:12
NABI: Gázüzemű buszokkal hasznosítható lenne a dep...
Közzétéve 2016.08.17 14:44
Környezetszennyezés okozta jogsérelmek
Közzétéve 2016.09.26 09:02
  • Rovatok

    • Hulladékgazdálkodás
      466
    • Megújuló energia
      402
    • Környezetvédelem
      933
    • Finanszírozás
      163
    • Szemléletformálás
      640
    • Események, rendezvények
      101
    • Termékek, szolgáltatások, szponzoráció
      26
    • Oktatás, képzés
      18
    • Pályázati felhívások
      48
    • Innováció
      15
    • Sajtóközlemények
      37
    • Hirdetések
      4
    • Vélemény
      8
    • Jövő, menő
      2
  • Aktuális lapszám

    2025. május-június
  • A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

  • kapcsolat

    • Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

      Postacím:
      1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

      Elérhetőség:
      Email: [email protected] | [email protected]
      Tel: 00361 422 1428

      Médiaajánlat

      Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

  • Aktuális lapjánló

    Olvasson bele aktuális lapunkba.


© Copyright Zöld Ipar magazin
  • Keresés megkezdéséhez nyomja le az Enter billentyűt.