Szerda reggel leállt Budapesten a szemétszállítás, a kukások nem indultak el szerda hajnalban az Ecseri úti, sőt a másik két fővárosi telephelyükről sem – tudta meg a Blikk. Arról nem tud a lap, mennyi hulladékszállítót érint ez, illetve hogy teljesen vagy részlegesen állt le a szemét elvitele - tudósított a Telex.
A Blikk tudomása szerint a rákospalotai hulladékégetőben, az Ecseri úton és a II. kerületi telepen is munkabeszüntetés van. A lap által kapott dolgozói üzenetek alapján a munkavállalók azt panaszolják, hogy hiány van tisztasági csomagból, munkaruhából, bakancsból, a kukásautókhoz való alkatrészekből, állítólag leselejtezett kukásautókat is újra szolgálatba állítanak. A sztrájk miatt akadozik a lomtalanítás és a zöldhulladék elvitele is.
A hírportál szerint az óbudai önkormányzat kritikával élt az akcióval szemben, mivel a kerületben éppen tart a lomtalanítás, a lomokat viszont így a szolgáltató mégsem viszi el - az önkormányzat pedig sérelmezi, hogy erről nem kaptak hivatalos tájékoztatást. A FB-oldalukra is kitett közleményben ezt írják:
A lomtalanítás folyamata már az előző napokban sem ment rendben, hétfőn például 7 helyett csak 2 szemétszállító autó érkezett. A sztrájk miatt a legoptimistább becslés szerint is több nappal fog csúszni a lomok elszállítása. A közterületen maradó hulladék miatt önkormányzatunk felvette a kapcsolatot a kerületi Rendőrkapitánysággal, valamint biztosítjuk, hogy a Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelete megemelt létszámmal legyen jelen az érintett területen.
A MOHU szerda késő délelőtt a ZIP Magazinhoz is megküdte a témában sajtóközleményét, mint írják:
A MOHU BUDAPEST vezetése a helyszínen van, és készen áll a tárgyalásra, de egyelőre nincs kivel, mivel a sztrájkolók egyelőre nem jelöltek ki tárgyaló felet. A MOHU Budapest érdekképviseletei sincsenek a helyszínen, de velük a vállalat már felvette a kapcsolatot.
A MOHU BUDAPEST hangsúlyozza, hogy a társaságnál van 2025. évi érvényes bérmegállapodás, amit a szakszervezetekkel kötött, így a jelenlegi munkabeszüntetés ellenkezik a Munka Törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseivel.
A MOHU BUDAPEST a jogellenes munkabeszüntetést semmilyen körülmények között nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek, és kéri az ebben részt vevő dolgozókat, hogy haladéktalanul vegyék fel a munkát a közszolgáltatás folyamatossága érdekében. A társaság vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között egyeztessenek, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a munkavállalókat képviselő két reprezentatív szakszervezet, a HVDSZ2000 és a BKDSZ jelölje meg a konkrét problémákat és meginduljon a munkavégzés.
A budapesti szemétszállítók 2022-ben hasonló problémák miatt léptek sztrájkba - arról, hogy akkor milyen eredményeket értek el, a Mérce számolt be.