• Rovatok
    • Hulladékgazdálkodás
    • Megújuló energia
    • Környezetvédelem
    • Finanszírozás
    • Oktatás, képzés
  • Magazin
  • Rendezvények
  • Kapcsolat
  • Rovatok
    • Hulladékgazdálkodás
    • Megújuló energia
    • Környezetvédelem
    • Finanszírozás
    • Oktatás, képzés
  • Magazin
  • Rendezvények
  • Kapcsolat

Áder János megmondta, meddig égetünk még szenet Magyarországon

NRGReport 2019.09.19 13:23
Hírek » Finanszírozás

2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán az MTI szerint.

Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon - tette hozzá Áder János. Az új energiatermelő technológiák, kapacitások megteremtése mellett legalább ilyen fontos az épületek energiahatékonyságának növelése, a geotermikus energia nagyobb mértékű hasznosítása, a közlekedés, benne a tömegközlekedés elektronizálása, vagy gázüzemű, illetve hibrid meghajtásra való átállítása.

Hasonlóan fontosnak nevezte az energiaintenzív ipari ágazatok - cement-, üveg- és gumiipar - technológiai váltását, a mezőgazdaság metánkibocsátásának drasztikus csökkentését és az erdősítést.

A klímaváltozás kapcsán az államfő emlékeztetett a Bahamákat sújtó hurrikánra, amely óránként közel 300 kilométeres széllel járt és 3000 halálos áldozatot követelt, valamint felidézte a két ével ezelőtt Houstonban történteket, amikor két nap alatt nagyjából 50 balatonnyi eső hullott az amerikai városra és környékére.
Ilyen viharoknak semmiféle infrastruktúra nem tud ellenállni - szögezte le.

Áder János szólt a minden korábbiaknál nagyobb erdőtüzekről az Amazonas-medencében és Szibériában, amelyek hatalmas szén-dioxid-kibocsátással jártak, az extrém szárazságra pedig az indiai Csennai városát hozta fel példaként, ahol az idei évben teljesen kifogyott a víz a tározókból és a csapokból.
Napjainkra a tudományban már majdnem százszázalékos konszenzus alakult ki, hogy a klímaváltozásért elsősorban az emberi tevékenység a felelős - mondta a köztársasági elnök.

A drasztikus változásokra jellemző, hogy 1980 és 1990 között maximum 50 milliárd dollárt ér el évente a természeti katasztrófák okozta károk nagysága, az elmúlt tíz évben azonban nem volt olyan esztendő, amikor ez az összeg kevesebb lett volna 100 milliárd dollárnál - mondta Áder János.


Forrás: Napi.hu

  • Megosztás a Facebookon

További hírek a kategóriából
Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet talált...
Közzétéve 2016.08.15 11:13
Felújításra váró hazai erőművi kapacitások
Közzétéve 2016.08.15 11:32
Mi akadályozza az intelligens városok elterjedését...
Közzétéve 2016.08.17 14:03
  • Rovatok

    • Hulladékgazdálkodás
      466
    • Megújuló energia
      402
    • Környezetvédelem
      933
    • Finanszírozás
      163
    • Szemléletformálás
      640
    • Események, rendezvények
      101
    • Termékek, szolgáltatások, szponzoráció
      26
    • Oktatás, képzés
      18
    • Pályázati felhívások
      48
    • Innováció
      15
    • Sajtóközlemények
      37
    • Hirdetések
      4
    • Vélemény
      8
    • Jövő, menő
      2
  • Aktuális lapszám

    2025. május-június
  • A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

  • kapcsolat

    • Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

      Postacím:
      1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

      Elérhetőség:
      Email: [email protected] | [email protected]
      Tel: 00361 422 1428

      Médiaajánlat

      Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

  • Aktuális lapjánló

    Olvasson bele aktuális lapunkba.


© Copyright Zöld Ipar magazin
  • Keresés megkezdéséhez nyomja le az Enter billentyűt.