Idén augusztus elején módom nyílt pár napig körbenézni Svédország második, egyben egész Skandinávia ötödik legnépesebb városában, Göteborgban. S ha már készséges vendéglátóim jóvoltából így alakult, mindenhol igyekeztem meglátni, észrevenni a fenntarthatósággal, főleg a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jó gyakorlatokat. Nem volt nehéz, mert bármerre is mentünk, a svéd hozzáállás, innováció és ezek eredménye mindenhol azonnal szembeötlő volt.
Szombat délelőtt a göteborgi belváros egyik legkurrensebb second hand kereskedésében: az alagsorban induló, amúgy háromszintes egység tele van vásárlókkal, fiatal lányok és nagymamának kinéző hölgyek, tetovált hippik és piercinges gót cuccokba bújt srácok egyaránt lelkesen próbálgatják a színek szerint válogatott ingeket, szoknyákat. A svédek mostanra a reusing öltözködés reneszánsz emberei lettek, hatalmas trend a turkálókból öltözködni, noha az árak nagyjából a magyarországi fast fashion szintjén vannak, azaz amennyiért a svéd turkálóból kihalászhatnánk egy pólót, annyiért kapnánk meg azt Magyarországon a H&M-nél, amely ráadásul svéd tulajdonú, a szőke északi népek csak Hóemnek hívják.
Belvárosi városnéző sétánknak mégsem ez a legnagyobb meglepetése, hanem a helyi égetőmű zöldes tornyai, amelyeket már messziről észrevesz a turista a hagyományos vöröses téglaépületek között. A city régi építésű bérházai és modern, csupa üveg irodaépületei között mindenesetre elég tájidegennek tűnik az energetikai hasznosító mű, de nem a svédeknek – nekik teljesen természetes, hogy a biztonságos és hasznos létesítmény a belvárosban terpeszkedik, a hangulatos biciklis kávéterasz és a régi dokkok közvetlen szomszédságában.
Meghívóim Göteborg Mölndal városrészében élnek, itt családias körzetek váltják egymást egy érdekesebb budai kerület utcaképével, sok szolgáltatóval, boltokkal, kiülős teraszokkal, tágas utcákkal. Gáborék háza egy privát lakónegyedben áll, hasonló a környékbeli többihez - belül színes deszkákkal borították, belül IKEA-bútorokkal rendezték be, és minden épület falán szinte kötelezően ott van az elektromos autó töltéséhez szükséges kültéri töltőegység. Gábor persze a helyben készülő márkát használja, s egy Volvot vezet, sőt, a felesége is a cég munkatársa, bár egyelőre a hagyományos benzin hajtja a családi járgányukat.
-Este egy séta? – javasolják vendéglátóim, de nem is kell noszogatniuk, kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy ebben a kb. 25 háztartásból álló lakóközösségben hogyan oldják meg a napi feladatot jelentő hulladéktárolást, szállítást? És kicsit feljebb, a közvetlen közelségben levő erdőnél élő másik lakóközösség hova parkolja az autóit – mert, hogy a házak előtt egyetlen egyet sem látni.
-Ott a külön erre a célra épített parkoló a telep szélén – mutatja Gabriella, a feleség, miközben áfonyáért hajolgatunk az erdőszélen, de mint mesélik, rendszeresen járnak ide gombászni is. – Hazaérkezve mindenki a házánál áll meg, beviszi a megvásárolt holmit, utána pedig kiáll a parkolóba.
Ami a háztartások szemetét illeti, a lakóházak előtt sehol sem látni szemetest. Ezt is a parkoló túlfelén tartják, egyrészt hogy ne rontsa az utcaképet, másrészt hogy ne érhessék el az erdőből bejáró szarvasok. A lakóktól beszedett közös költségből épült külön házikóban nem csak a mindenhol megszokott, obligát szelektív hulladékgyűjtő edényeket tárolják, de a kerti munkákhoz mindenki által igénybe vehető szerszámokat, kis traktort, fűnyírót, kapákat és a többit.
Előző nap a tengerparton vehettem szemügyre, mennyire dívik a szelektivitás. A hulladékfrakciókra osztott gyűjtőszigetek itt is mindenhol otthonos részletei a tájnak, a part mentén mindig fújó szél nem is görget egyetlen PET palackot, vagy papírzacskót sem.
A svédek ezt a szemléletet és e gyakorlatokat már gyerekkorukban magukévá teszik. Az anyag szerinti válogatás, a hulladékból energia hozzáállás itt a társadalmi attitűd része, nem véletlen, hogy Svédország szemetének mindössze 1%-a kerül a szeméttelepekre. Az energetikai hasznosítás kifejezetten gyakori, az elégetett hulladék 52% energiává alakul, a maradék 47%-ot pedig még mindig újra tudják hasznosítani. Csak a hulladékból előállított energiamennyiség egymillió lakás fűtését, és 250 ezer háztartás elektromos áramát biztosítja az országban.
Svédország idevágó stratégiája talán furcsa lehet első olvasásra: ez az ország ugyanis szemetet vesz. Fosszilis nyersanyagok helyett hulladékot éget, amit az Egyesült Királyság, Norvégia, Írország és Olaszország örömmel hajóztat be a skandináv országba, sőt, hajlandóak tonnánként 43 dollárt fizetni is ezért.
Azzal, hogy az országban nem a fosszilis tüzelőanyagokból kell előállítani az energia nagy részét, évi 2,2 millió tonnával tudták csökkenteni a CO2-kibocsátást. Az üvegházhatású gáz-kibocsátás szintje 76%-kal csökkent 2020-ra, az 1990-es szinthez képest.
A korai életkori szemléletformálást nem véletlenül említettem: a svédeknél külön nemzeti napja van a témának, ilyenkor a gyerekek országszerte összegyűlnek, hogy szemetet szedjenek. A tanároknak pedig speciális képzéseket biztosít az állam, ezeken azt sajátítják el, hogyan vonják be a tanítványaikat gyakorlati recycling tevékenységekbe, mint például a saját papír készítése.
Svédország egyszerűvé, hozzáférhetővé és kényelmessé tette az újrahasznosítást, szelektív hulladékgyűjtő szigetnek minden lakóövezettől legfeljebb 300 méteren belül lennie kell. És persze vannak ösztönzők is: a svéd állampolgárok kedvezményes utalványokat kapnak jutalmul azért, ha a lakókörnyezetükhöz közeli hulladékkezelő gépeket használják.
A kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) svéd rendszere a hulladékkezelés költségeit – közte a fizikai begyűjtést - teljes mértékben a gyártókra és a termelőkre hárítja, az önkormányzatokat pedig tehermentesíti. Persze hozzá kell tenni: ezt az irányelvet a svéd parlament már 1993-ban elfogadta, tehát egy 30 éve működő rendszerről beszélünk! Fontos megjegyezni, hogy bár az EPR valóban a gyártókra hárítja a felelősséget a hulladéktermékek megfelelő élettartamú kezeléséért, a valóságban ez inkább együttműködés: a gyártók közösen dolgoznak azon, hogy ezt a felelősséget a Termelői Felelősségi Szervezetek (PRO) létrehozásával gyakorolják.
Svédországban nem rajonganak a csapvízért, a tenger menti térségekben meg főleg mindenki PET palackban árult ásványvizet iszik – ezekre és fémdobozokra egyébként más szabályozás vonatkozik: a fogyasztó vásárláskor előleget fizet, és a termék visszaküldésekor pénzvisszatérítést kap.
Sajátságos az elektronikai hulladékok kezelése is: a 90-es években sok településen nem csak külön gyűjtötték, de megszervezték a kézi szétszerelést is, amivel a munkaerőpiacról kiszorult emberek is munkát kaptak.
A svéd hulladékgazdálkodási modell egyébként egészen egyszerű tényezőkön alapszik: itt minden szereplőben megvan a bizalom és együttműködés készsége. A bizalom főleg a rendszer egésze felé látványos, így a háztartások önként és lelkesen vesznek részt a programokban és tartják gördülékenyen a folyamatokat.
További hírek a kategóriából
